A munkahelyi szeretőkről


„ Immár tíz éve ismerjük egymást férjemmel, Most úgy néz ki, hogy hétfőn és csütörtökön találkozgat valakivel… a szeretőjével. „

Munkahelyi szerető: tipikus hűtlenségi ügyek a magánnyomozói megbízások között…

„ Immár tíz éve ismerjük egymást férjemmel, kapcsolatunk eddig felhőtlen volt, de most azt gyanítom, hogy félrelép. 14 hónapos kislányunkkal egyedül vagyok itthon. Férjem korábban mindig ugyanakkor indult el reggel a munkahelyére, de mostanában van, hogy olyan korán megy el, amikor én még alszom.  Azt is észrevettem, hogy később ér haza. Korábban mindig itthon volt a kislányunk fürdetésekor, de most van, hogy már a fektetésre sem ér haza. Ha hívom telefonon, sokszor nem veszi fel. Mindenféle kifogásokat mond, hogy tele van papírmunkával vagy megbeszélésre kellett mennie. A múltkor is megkérdeztem tőle, hogy miért kellett ilyen sokáig bent maradnia, azt vágta a fejemhez, hogy ilyen a munka. Nem arról van szó, hogy nem bízom meg benne. Szeretnék, de az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy van valakije, egy harmadik személy lépett be a kapcsolatunkba. A férjem ingerlékeny lett, különösen hétvégén. Már jegyzetelem, hogy melyik napokon megy el korábban és ér haza később. Most úgy néz ki, hogy hétfőn és csütörtökön találkozgat valakivel… a szeretőjével.


Amit a magánnyomozók tapasztalnak a munkahelyi viszonyokról


Az esetek legnagyobb százalékában a hűtlen fél túlórával próbálja elterelni afférjáról a gyanút. A túl sok munka az egyik leggyakoribb jele a megcsalásnak.

Az, hogy valakinek munkahelyi viszonya legyen, nem történik meg egyik napról a másikra. Ha közted és házastársad között magánéleti problémák vannak, akkor jó, ha megbeszélitek és javítotok rajta, mert különben szüksége lesz valakire, akinek elmondhatja problémáit vagy vele teljesítheti azt, amit veled nem tud. Valószínű, hogy a nagyobb bizalom miatt olyan embert fog választani a problémák megbeszélésre, aki Téged is ismer vagy rég óta ismerik egymást.

A multik, a cégek és az irodák nemcsak a napi nyolc órás munka bilincsével látják el az embert, de éppen az állandó összezártság miatt lehetőséget teremtenek a titkos légyottokra és viszonyokra is.

http://www.femina.hu/spacer.gifA férfi pedig, ha félrelép, nem szereti cifrázni a dolgokat, és általában a legegyszerűbb megoldást választja. A könnyű fogást azonban leleplezni is egyszerűbb, ha tehát párod szeretője nem más, mint az egyik kedves kolléganő, aki úgy tudja lefőzni a kávét, hogy abban egy csepp zacc sem marad, könnyen a nyomára bukkanhatsz.

Ilyenkor nemcsak a túlórák szaporodnak fel hirtelen, de a munkahelyi rendezvények és vacsorák száma is megnő, ahol valami rejtélyes oknál fogva semmilyen hivatalos ügyet nem sikerül rendezni. A történet azonban az átlátszóan megindokolt kimaradásokkal nem ér véget: ha jól figyelsz, az árulkodó jelekből azt is kiderítheted, melyik dolgos hölgy a szerető.

Ne gondold, hogy akkor, ha párod az irodában összeszűrte a levet valakivel, mindenki másról beszél majd neked, csak éppen róla nem. A mindennapi élménybeszámolóban a szeretőről is hallhatsz epizódokat, csak meg kell fejtened a kódot.


Jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy a partnered nem túlórázik:

  • nem növekszik a fizetése
  • figyeld meg, hogy melyik napokon túlórázik. Ha a napok minden héten azonosak, akkor ez is figyelmeztető jel lehet
  • extra futott kilométerek az autóban
  • nem tudod elérni a párod telefonon
  • házastársadnak parfüm illata vagy alkohol szaga van amikor hazaér
  • kedvenc ruhadarabját vagy szexi fehérneműt vesz fel azokon a napokon, amikor azt feltételezed, hogy a harmadikkal találkozik
  • soha nem mondja meg, hogy hol lesz a találkozója, vagy mikorra ér haza
  • olyan munkatársakkal vagy barátokkal találkozik, akikről még soha nem hallottál


Gyanúja igazolásához, bizonyításához egy profi magánnyomozó iroda megbízása indokolt, akik nem csak megerősítik vagy kizárják gyanúját, de magánnyomozói jelentésük egy későbbi bírósági eljárás során is felhasználható.
 

Lépj kapcsolatba velünk még ma!

2014. április 30.